Varga Géza:
MIRŐL ISMERHETŐ
FEL A TURUL?
|
|
|
||
|
A rakamazi turul
kacskaringókkal, a „j” (jó) rovásjel megfelelőivel |
A zempléni turul
kacskaringókkal, a „j” (jó) rovásjel
változataival |
||
|
|
|
|
|
|
Sasmadár (Skripou) |
A mainzi Gizella-kincs avar
turulja az „nt/tn” (Ten) rovásjellel
rokon szimbólumokkal |
Sasmadár Ohridból |
|
1. ábra. A Bálint Csanád által bemutatott, IX-XI. századi ragadozómadár-ábrázolások
csak látszólag hasonlóak
A „magyar teória” és megkérdőjelezése
Bálint Csanád (2004), az MTA Régészeti Intézetének igazgatója írja,
hogy a nagyszentmiklósi kincs magyarnak történő meghatározását
legjellegzetesebben László Gyula képviselte.
László Gyula és társai álláspontját vitatva
elmondja, hogy elméletük kevés tárgyi elemzésre és még kevesebb tárgyra
támaszkodik, szinte kizárólag tudománynépszerűsítő munkák révén terjedt; a
régészeti érvet, sokak szemében a bizonyítékot számukra egyedül a rakamazi
lelet jelentette.
A „magyar teória” ellen a következő, döntőnek
szánt érveket hozza fel:
A rakamazi korongra támaszkodva a nagyszentmiklósi kincs magyar eredetének bizonyításához két elemre és két lépésre együttesen volt szükség: a 2. sz. korsó égberagadási jelenetét a rakamazi koronggal és az utóbbit a turul-mondával kellett összefüggésbe hozni. Alapvető nehézséget jelent, állítja Bálint Csanád, hogy a rakamazi jelenet esetében semmilyen alapunk sincs annak feltételezéséhez, hogy valóban a turul-monda ábrázolásával lenne dolgunk (1. ábra).
Egyedül a magyar kutatásban és a magyarországi
népszerűsítő munkákban terjedt el az a felfogás, amely az ábrázolt madárban
az Árpád-ház totemállatát, egyben a magyar történeti tudat egyik fontos szimbólumát
ismeri föl. [1]
Mármost van-e biztosítékunk – kérdezi – vagy
legalábbis minimális alapunk arra nézve, hogy konkrétan a rakamazi korongokon
és/vagy a kisszámú honfoglalás kori madárábrázolásokon általában valóban a
turult ismerhetnénk föl?
A válaszadáshoz Bálint Csanád szerint az alábbiakkal
kell számolni:
A turul honfoglalás kori ikonográfiája és e
madár esetleges speciális külső jegyei abszolút ismeretlenek, mert az írásos
forrásokban nincs leírása, és mert a korszakból nem áll a rendelkezésünkre
egyetlen olyan ábrázolás sem, amelyről megnyugtató módon lehetne állítani,
hogy azon valóban a turul látható. Következésként az adott honfoglalás kori
madárábrázolások esetében nincs alapunk annak határozott eldöntéséhez, hogy
azok valóban a turul ábrázolásai-e vagy sem. Evidens: nem láthatjuk minden
ragadozómadár-ábrázolásban a turult!
Eddig idéztük Bálint Csanád észrevételeit. A felvetése annyiban jogos, hogy valóban kellene már keresnünk valamilyen fogódzót a turulábrázolások elhatárolásához. A szerzőnek a turul azonosíthatatlanságára vonatkozó végkövetkeztetése azonban téves, mert a források közölnek néhány adatot a turul felismeréséhez.
A turul leírása és képe
Kezdjük mindjárt azzal, van-e leírásunk és
képünk a turulról? A válasz az, hogy mindkettővel rendelkezünk. Ezek ugyan
valamivel későbbiek Árpád koránál, de honfoglalás kori hagyományt őriztek meg.
Azaz a szerzőnek csak formálisan van igaza akkor, amikor azt állítja, hogy
korabeli leírás nem létezik. Valójában a turul legfontosabb ismérvei ránk
maradtak.
|
2.
ábra. Atilla turulos pajzzsal a Képes Krónikából |
Kézai Simon 1283-ban a következőket írja a
turulról: „Atilla király címere pedig, melyet saját pajzsán viselni szokott,
olyasforma madár volt, melyet turulnak hívnak, fején koronával. Azt a címert a
hunok egészen Géza fejedelem koráig, amíg mint közösség kormányozták magukat,
mindig magukkal vitték hadaikban”.
A turul szerepel az Emese álma mondában is az
Árpád-ház jelképes ősapjaként.
Kálti Márk Képes Krónikájában pedig ott
látjuk Atilla hun uralkodó képét, kezében a turulos pajzzsal (2. ábra).
Az MTA Régészeti Intézetének igazgatója által
említésre sem méltatott adatok a turul nemzetség krónikásaitól, tehát a
leghitelesebb forrásból származnak. A középkori krónikáinkat joggal értékes
forrásnak tekintő Ipolyi Arnold még úgy tudta, hogy a nemzeti hagyomány szerint
a „turuli zászló” a „hun kortól a magyar korig leér”.
|
„s” (sarok) + „ü” (ügy) |
Kül tegin szobra „j” (jó „folyó”) |
Nagyszentmiklós 2. sz.
korsó „j” (jó „folyó”) |
árpádházi pénz CNH378 „j” (jó „folyó”) |
3. ábra.
További turulábrázolások, székely rovásjelekkel rokon lineáris szimbólumokkal
Mi következik a magyar adatokból?
A rendelkezésünkre álló kevés adat is rejt két ellentmondást:
- A Képes Krónikában, a honfoglalás-kori ábrázolásokon és a nagyszentmiklósi ragadozó madáron például nincs meg a Kézai említette korona, amely Szent István megkoronázását követően kerülhetett a turulábrázolásokra (ilyen koronás turult azonban nem ismerünk).
- A keresztény korban megfestett Atilla pajzsán egy ülő madarat látunk oldalnézetben, ami nem azonos a rakamazi korong és a nagyszentmiklósi kincs nézetével, ahol egy kiterjesztett szárnyú madarat látunk alulról. Az avar és honfoglalás-kori alulnézet feltehetően a keresztény kor kezdetén változott át oldalnézetre. A 3. ábrán látható éremkép mindenesetre a két nézet közötti átmeneti állapotot mutatja.
Ezek az eltérések nem döntő jelentőségűek. Annak köszönhetők, hogy Kézai és a Képes Krónika a saját koruk tudását és szokásait vetítették vissza a hun korba.
A krónikáink ugyanakkor három, az azonosításhoz felhasználható körülményről is tájékoztatnak:
- A turul a dinasztia őse. Erre utal a madár koronája, valamint az Emese álma monda is. Azaz számíthatunk a székely „us” (ős) szójel előfordulására a turulábrázolásokon.
- A turul az ősvallás szereplője. Erre utal az is, hogy a turult Géza fejedelem koráig használták címerként a magyarok és a hunok. Géza korának legfontosabb eseménye a keresztény térítés erősödése, azaz a vallásváltás. Amiből következően a turult a kereszténység kedvéért hagyhatták el a címerből – nyilván éppen a jelkép erős ősvallási kötődése miatt. Aligha tévedünk, ha úgy gondoljuk, hogy honfoglaló eleink számára a turul az ősvallás Istenét jelképezte. Ez magyarázza meg, miért nem maradhatott a kereszténnyé vált uralkodóház címerében e büszke madár. Ezért a turulábrázolásokon felbukkanhat a székely rovásírás Istent jelölő „nt/tn” (Ten) jele.
- A turul ábrázolását az ősvallás korában (a hun-avar korban és azelőtt) használják címerként a magyarok. Ebből következően a hun és hun-utód népek nemzetségjelei, uralmi jelképei és vallásos szimbólumai között joggal kereshetjük a turulábrázolások párhuzamait. Mivel a hunok használták a székely rovásírás elődjét (a székely rovásírás jelei pedig vallásos szimbólumokból alakultak ki) ezért a turulábrázolásokon előfordulhatnak székely rovásjel-párhuzamok.
A turul tehát a dinasztia isteni származásának jele. Az előbbi mondatból az utolsó szó is fontos, mert a honfoglalás-kori turulábrázolások – eltávolodván a természethűségtől – kifejezetten jelszerűvé váltak, hogy az uralkodóház legitimitását adó több ezer éves gondolatot minél érthetőbben fejezzék ki. Eleink azokat a szójeleket (általánosan ismert sztyeppi hieroglifákat) tették a turulábrázolásokra, amelyek az ősvallásnak az uralkodóház számára legfontosabb gondolatait fejezték ki.
Mi következik a
párhuzamokból?
A japán, a kínai, az egyiptomi és más uralkodók az Árpád-házhoz hasonlóan Istentől eredeztették a dinasztiájukat. Egyiptomi, hun, párthus, örmény és mongol uralkodók fejdíszén egyúttal megtaláljuk a ragadozómadár ábrázolását is. Kérdés, van-e okunk arra, hogy az uralkodók fején ülő ragadozómadarat az uralkodóház isteni eredetét jelképező szimbólumnak tekintsük?
A magyar adatok alapján – amelyek szerint a turul a dinasztia ősapja – erre igennel válaszolhatunk. A mitológia jól ismeri e csodás fogantatás párhuzamait, Zeusz pl. aranyeső képében nemzett utódot. Kádár Zoltán pedig éppen a nagyszentmiklósi kincs állatábrázolásairól szólván emlékeztet rá, hogy „az Aveszta és a Rigvéda a csodákkal kapcsolatban gyakran sólyom, vagy karvaly alakjában rajzolja meg Indra megjelenését” (Kádár/1977/180). Azaz a turul az ősvallás istenének alakváltozata (Varga/1999/132).
Kézai álláspontja alapján őseink a hun korban is használták a turult. Ezt a tájékoztatást az aluhajdengi hun koronán, meg a kubánvidéki diadémtöredéken látható madarak megerősítik. A turul a hun korban még az uralkodó fején ült, a Képes Krónika Atillájának azonban már a zászlajára került. Ez egy ismert heraldikai folyamat illusztrációja, mert a címerek eredetileg a sisakon szerepeltek s csak később kerültek a zászlókra és a pajzsokra. (Címer szavunk is egy „sisakdísz” jelentésű francia szóból alakult ki.)
A sztyeppén (hatti előzmények után) legkésőbb a szkíta kort követően általánosan elterjedt a különböző állatalakok lineáris jelekkel történő díszítésének szokása. [2]
Korai uralmi jelképeken – a conquesi avar koronán (Varga/1999/197), a türk Kül-tegin ragadozómadaras fejdíszén, valamint a magyar Szent Koronán – esetenként a székely rovásjelekkel egyeztethető lineáris jelképeket alkalmaztak (Varga/1999/132). Amiből következően az uralmi jelképként szolgáló honfoglalás-kori turul környezetében is számíthatunk székely rovásjel-párhuzamokra.
|
„us” (ős) |
„us” (ős) |
„ly” (lyuk, minden jó forrása) |
4. ábra. Székely
rovásjelekkel összevethető jelképeket tartalmazó obi-ugor nemzetségjelek
Csernyecov nyomán
Rovásjeles madarak
A leginkább jelszerű
ragadozómadár-ábrázolásokat az obi-ugor nemzetségjelek között találjuk
(Csernyecov/1949/III.). Feltehető, hogy a szabír-avar-magyar királyi
dinasztiával rokoni, vagy vérszerződési kapcsolatba került obi-ugor nemzetségek
jelképeiről van szó, de ilyen rokoni kapcsolatról biztosat nem tudhatunk.
Csupán az kétségtelen, hogy mindhárom nemzetségjelen székely rovásjelek: az
„us” (ős) szójele, meg az „ly” (lyuk) jel megfelelője ismerhető fel (4. ábra).
A rakamazi és zempléni turult a „j” (jó) rovásjel változatával díszítették (1. ábra), ugyanez látható Kül-tegin szobrának madarán is (3. ábra). A Gizella-kincs avar turulján a székely „nt/tn” (Ten) jel szerepel (1. ábra). A komáromszentpéteri turulon az „s” (sarok „szár Óg”) és az „ü” (ügy „folyó”) jelekből álló ligatúra látható (3. ábra).
|
A
turulábrázolások szimbólumai |
Székely rovásjel-párhuzamok |
További
párhuzamok |
||||
|
Nszmiklós |
Kül tegin |
Rakamaz |
Zemplén |
„j” (jó „folyó”) |
a mártonhelyi Szent Kristóf freskó „folyó” szimbólumai |
szauromata tükör |
|
obi-ugor |
„ly” (lyuk) |
Egyiptomi „Rá napisten” hieroglifa |
szkíta szobor Dagesztánból |
|||
|
obi-ugor |
„us” (ős) |
Énlakai „eGY USTeN” |
keleteurópai
jelvény Pletnyeva nyomán |
|||
|
avar Gizella-kincs |
„nt/tn” (Ten) |
|||||
|
Komáromszentpéter |
„s” (sarok), „ü”
(ügy) |
nagyszentmiklós
(s+j) |
horezmi érem
(s+j) |
|||
5. ábra. A
turulábrázolások szójelei és párhuzamaik
A felsorolt jelek mindegyike istenszimbólum:
- A „jó” és az „ős” a magyarok Istenének jelzője.
- Az „ly” formai megfelelője az egyiptomi, a kínai és a hettita írásban a „Nap”, vagy „Rá napisten” szójele. A sumér írásban ugyanez a jel „kút” jelentésű. Az ellentmondást a Kőhalmi Katalin által feljegyzett szibériai mitikus világkép magyarázza meg, ami szerint a Nap az életfolyó[3] forrása. Ezért jelöli ugyanaz a jel a különböző írásokban egyszer a Napot, máskor meg a kutat. Ez utóbbi (sumér-szibériai) értelmezés tükröződik a székely „ly” (lyuk, forrásbarlang) jelváltozatban is.
- Az „nt/tn” jel pedig a magyar ősvallás istenének kőkori eredetű nevét, isten „ős Ten” szavunk második szótagját jelöli.
- Az „s” (sarok) jel az Ószövetségben említett mítikus Óg király nevét és méltóságnevét őrizte meg.
- Az „ü” (ügy „folyó”) jel ugyanúgy a megszemélyesített Tejútra utal, mint a kacskaringó alakú „j” (jó „folyó”) szimbólum.
A fenti lineáris istenjelképek a rakamazi, zempléni és komáromszentpéteri madarak turul voltát igazolják. Aligha lehet másról szó, mert az ismert magyar mitológiában a turulon kívül nincs további ragadozómadár, amely a forrásokban leírt kettős követelménynek egyaránt megfelelve a Magyarok Istenének jelképe és egyúttal az Árpádház nemzetségjele (címerállata) is lenne. E minőségüket a turulokra írt szójelek csak megerősítik.
Azaz találtunk egy jellegzetességet (ha úgy tetszik „minimális alapot”), ami megkülönbözteti a turult az egyéb ragadozómadár-ábrázolásoktól: a székely rovásjelek előképeinek alkalmazását. Nem állíthatjuk, hogy minden turulon szerepel székely rovásjel-párhuzam, de a honfoglalás idején ez lehetett a leggyakoribb ábrázolási mód. Segítségükkel a turulábrázolások jó része azonosítható.
Az avar-magyar teória
A nagyszentmiklósi kincs 2. sz. korsójának turulján ugyanolyan kacskaringó szerepel, mint a honfoglalás-kori turulokon. Ez az ismérv nem csak azt igazolja, hogy a nagyszentmiklósi kincsen valóban a turul látható, hanem segít a nagyszentmiklósi kincs készítőinek azonosításakor is. Ha ugyanis e székely betűket felhasználó jelölésmódot egyaránt használták a hunok és a hun-utód népek, köztük a magyarok is, akkor a László Gyula által képviselt „magyar teória” és a Bálint Csanád által javasolt „avar teória” között nincs kibékíthetetlen ellentmondás. Az avarokat (szabírokat) és a magyarokat – a Tarih-i Üngürüsz világos tanúvallomásának is megfelelve – csak azonos népnek tekinthetjük. A szabírok (ez a magyarok régi neve a Bíborbanszületett szerint) két csoportja az első és a második avar hullámmal vonult be a Kárpát-medencébe. Mint az a jelen kötet címadó tanulmányában felsoroltakból kitűnik, mindegyik nép a heftalita Hun Birodalom területéről indult nyugatra, azaz eredetileg hun volt.
Ők készíthették a nagyszentmiklósi kincs darabjait, amelyeken két turulábrázolás is van. E kincs készítőinek azonosítását a 2. sz. korsó turulján látható „j” (jó) rovásjel segíti elő. [4] Ez beleillik a turulok fenti honfoglalás-kori sorozatába és igazolja László Gyula és társai álláspontját. Bálint Csanád a finnugrista prekoncepción túl azért sem juthatott hasonló álláspontra, mert a székely írás korai történetére vonatkozó adatokat figyelmen kívül hagyta.
A fentebb vázolt írástörténeti
összefüggéseket Bálint Csanád elvileg ismerheti, ugyanis ő adott lektori
véleményt az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításra készített „A
székely rovásírás eredete” c. kötetemről, amelyben e párhuzamokat is bemutatom.
A Frankfurt 99 Kht. az ő lektori véleményére hivatkozva tagadta meg a kötetem
kiállítását Frankfurtban. Bálint Csanád „mentségére” szolgálhat, hogy a német
külügyminisztérium kérésének megfelelve a Kht. ekkor parancsolta ki a
kiállításról a székely rovásírást, mert az a Magyar Hírlapban megjelent
indoklás szerint „náci asszociációkat kelthet”. (Ekkor távozott a Kht.
kuratóriumából Makovetz Imre is, aki székely rovásjeleket kívánt szerepeltetni
az installáción.)
Bálint Csanád úrnak feltehetően el sem kellett olvasnia, meg sem kellett értenie a könyvemet ahhoz, hogy a megbízótól várt negatív értékelést megadhassa. Ez megmagyarázná, hogy az egyébként igen nagy adathalmazt feldolgozó kötete írásakor miért nem talált „minimális alapot” sem a turul meghatározásához.
Aki nem keres, az nem talál.